Bemutatkozás:
 

    Magyar Korróziós Szövetség (HUNKOR) 1992. január 6-án alakult meg azzal a céllal, hogy a különböző szervezetekben (GTE, MKE, VEKOR stb.) eddig egymástól függetlenül tevékenykedő korróziós szakembereket egy szervezetbe tömörítse.

    A Fővárosi Bíróság 4125 szám alatt vette nyilvántartásba, és 1998 január 1-óta közhasznú szervezetként működik.

    A megalakult szövetség legfontosabb célja összefogni a korrózióvédelem különböző területein dolgozó szakembereket, tájékoztatni őket a korróziós élet eseményeiről és segíteni munkájukat.

    A HUNKOR tagjai elsősorban a korrózióvédelmi ipar és az ipari korrózióvédelem területén tevékenykednek. Tapasztalatuk elsősorban a festés, a galvanizálás, egyéb bevonási technológiák, illetve a vegyipar, a gyógyszeripar, az olajipar és az építőipar korrózióvédelmére és a hozzájuk kapcsolódó területekre terjed ki.

    Ennek megfelelően a HUNKOR célkitűzései a következőkben foglalhatók össze:

    • objektív szakvélemények kialakítása az országos irányító szervezetek (IKIM, KTM, OM-K+F helyettes Államtitkárság, MTA) részére, felkérésére tanulmányok készítése
    • a versenyképes minőség kialakításához szükséges vizsgálati helyek akkreditálásának véleményezése, ill. azok létesítésének elősegítése
    • az információáramlás elősegítése
    • szakmai érdekvédelem
    • rendszeres szakmai előadások és továbbképzések valamint kiállítások megszervezése
    • a szakmai kulturális örökség megóvása
    • a fogyasztóvédelem érvényesítése
    • a műemlékek korrózió elleni védelme

    A HUNKOR szervezeti felépítése:

    Örökös tiszteletbeli elnök: Dr. Berecz Endre
    Elnök:
    Dr. Telegdi Lászlóné
    Főtitkár: Dr. Török Tamás
    Ügyvezető főtitkár: Lakatosné Dr. Varsányi Magdolna

    Bizottságok: Információs-, Jogi- és Érdekvédelmi-, Etikai- , Felügyelő

    Munkabizottságok:
    Betonkorróziós (elnök: Almássy Piroska)
    Mikrobiológiai Korróziós (elnök: Dr. Telegdi Judit)
    Minőségbiztosítási (elnök: Fortuna László)
    Nemzetközi kapcsolatok (elnök: Dr. Telegdi Judit)
    Nukleáris Korróziós (elnök: Dr. Schunk János, titkár: Dr. Varga Kálmán)
    Oktatási (elnök: Lakatosné Dr. Varsányi Magda )
    Szakértői minősítő (elnök: Demjén Géza)
    Inhibitoros (elnök: Baczoni András)

    A HUNKOR tagja:
    az Európai Korróziós Szövetségnek (EFC)
    a Nemzetközi Korróziós Tanácsnak (ICC)
    a Nemzetközi Elektrokémiai Társaságnak

    A szövetség szorosan együttműködik az MKE Korróziós-, valamint Lakk- és Festékipari Szakosztályával, a GTE Korróziós Szakosztályával, a VEKOR-al, a Magyar Minőség Társasággal, a Nemzeti Akkreditáló Testülettel, valamint a Magyar Szabványügyi Testülettel. Programjai megjelennek a HUNKOR Hírlevélben, az MKE havi közleményeiben, tagjai rendszeresen kapják a GTE által összeállított Korinform tájékoztatót, a Korróziós Figyelő folyóirat közli a HUNKOR programjait, információit, rendezvények beszámolóit.

    A HUNKOR szakértői kollektívája 1994-ben tanulmánykötetet készítettminőségbiztosítási témában. A tanulmány segítséget nyújt a korrózióvédelem, széles területén dolgozó személyek és vizsgáló laboratóriumok minősítési folyamataihoz, és az egyes szakterületekhez kapcsolódó részletes szabványok összeállításával elősegíti a szakemberek napi tevékenységét.

    A HUNKOR Minőségbiztosítási Munkabizottsága 1997-ben elkészítette a felület előkészítéssel és festéssel kapcsolatos kiadványát ami a szakemberek számára a legújabb ismereteket tartalmazza, majd 1999-ben az Építési Napló című kiadványát, ami a korróziós kivitelezői munkák nyomon követését teszi lehetővé. A tanulmánykötetek a HUNKOR tagok részére kedvezményesen kaphatók.

 

 

Last Update: 08-Nov-2011 1:32 PM
© HUNKOR