Tisztelt Korróziósok, Szakmérnökök és Szaküzemmérnökök, Kedves Barátaink!
Ebben az évben is jó lenne találkozni, beszélgetni a „régi szép időkről” meg hát az aktualitásokról is!
A GTE vezetésétől újra lehetőséget kaptunk, a GTE székházban való részvételre és ezért meg tudjuk hirdetni
ezt az összejövetelt a korróziós szakma iránt „elhívatottak” részére, legyen az galvános-, festékes-, átmeneti-,
katódos korrózióvédelmet, stb. művelő- vagy gyakorló kollégák. De sok szeretettel várjuk az alumínium felületkezeléssel, tűzihorganyzással, zománcozással, korróziós kutatatással és oktatással foglalkozókat is!
A baráti találkozó tervezett időpontja és helyszíne:
2023. október 12. csütörtök, 13-15 óra
Gépipari Tudományos Egyesület székháza
1147 Budapest Czobor utca 68.
Megközelíthető: az 5 autóbusz, vagy a 62, illetve a 69 villamosok Rákospatak utcai megállójából.
Leszállás után át kell menni a Rákos-patakon lévő hídon, innen kb. 5 percnyi gyaloglásra, a második utca balra a Czobor utca.
A sarkon lévő kétszintes épület, a GTE székháza, melynek bejárata a Czobor utca felől van.
Aki kocsival érkezik, a környező, tehát a Rákospatak- és a Czobor utcában ingyenesen tud parkolni.
Mivel a székházon belül több, különböző befogadó létszámú helyiség is van, ezért kérünk mindenkit, hogy
aki már biztos abban, hogy el tud jönni, mindenképpen jelezzen vissza, mert csak azt a termet fogjuk elkérni,
amelyikbe elegendő hely lesz a találkozó kényelmes lebonyolítására.
Ez alkalommal is az a kérés, hogy ne hozzatok semmit sem!
Sós- és édes süteményről, üdítőről, kávéról, ásványvízről – a jelentkezők létszámának függvényében – gondoskodni fogunk.
Ehhez jelképesen 500,- Ft/fő hozzájárulást majd a helyszínen kérünk a résztvevőktől.
Várunk mindenkit, szóljatok másoknak is, küldjétek tovább ezt a meghívót, amit a Facebook-ra is fel fogok tenni!
A részvételi szándékról a visszajelzést október 10-ig a nemes.kati@t-online.hu e-mail címre kérjük megküldeni.
A találkozás örömteli reményében bízva jó egészséget kívánunk!
Baráti üdvözlettel:
Nemes Kati
06/70 62 62 662