| Elektromobilitás valós ökológiai lábnyoma és ösztönzési rendszere Magyarországon A közelmúltban megkérdeztük a tagjainkat köztestületünk működésével kapcsolatban, amely során határozott visszajelzéseket kaptunk arra vonatkozóan, hogy a mérnökök társadalmi elismertségét növelni szükséges. Mindezek elősegítése érdekében a Magyar Mérnöki Kamara pályázatot hirdet egy szakmailag megalapozott tanulmány elkészítésére, amely az elektromos gépjárművek hazai használatának valós ökológiai lábnyomát hivatott bemutatni, európai és V4-es összehasonlítással, valamint javaslatokat fogalmaz meg az állami ösztönzőrendszer újragondolására. A pályázat célja:– A hazai elektromobilitás teljes ökológiai mérlegének kiszámítása, figyelembe véve a járműgyártás, az akkumulátorok előállítása és újrahasznosítása, az elektromos energia termelése és a járműhasználat során keletkező hatásokat. – Az adatok összevetése az Európai Unió és különösen a V4-es országok hasonló mutatóival.– Ajánlások kidolgozása arra vonatkozóan, hogy a Magyar Állam milyen preferenciákat biztosítson az elektromos hajtású gépjárművek tulajdonosainak. – Külön figyelem fordítandó azon járműtulajdonosokra, akik saját maguk termelik meg a közlekedésükhöz szükséges energiát. – A pályázatnak javaslatot kell tennie egy hitelesítési-tanúsítási rendszerre, amelynek lebonyolításában a Magyar Mérnöki Kamara szakemberei (pl. energetikai tanúsítók) is szerepet vállalhatnak. A beadandó pályázat tartalma:Maximum 6 oldal terjedelmű projektterv, amely tartalmazza:– a tanulmány módszertanát,– a vizsgált paramétereket,– az összehasonlító elemzés elvi alapjait, – az állami ösztönzők javasolt rendszerét, – a saját energiatermelés tanúsítási modelljét és a kamara lehetséges szerepét.A dokumentumnak gazdasági szempontokat is tartalmaznia kell (pl. költség-haszon elemzés, megtérülési számítások, állami költségvetési hatások, támogatási prioritások). Határidők:Benyújtás határideje: 2025. szeptember 15.Eredményhirdetés: 2025. szeptember 30.A nyertes pályázóval a Magyar Mérnöki Kamara vállalkozási szerződést köt, legfeljebb bruttó 1.500.000 Ft összegben. Háttér:A pályázat kiírásáról az MMK Elnöksége döntött. A kezdeményezés közvetlen előzménye, hogy az állami szervekkel ezzel kapcsolatban már korábban egyeztetést tartottunk arról, hogy esetlegesen megvizsgáljuk: – az elektromos közlekedés tényleges környezeti hatásait, – a zöld rendszám használatának jogosultsági körét, – és a preferenciális szabályozás megalapozottságát. Pályázatok benyújtása:A projekttervet PDF formátumban kérjük benyújtani az alábbi e-mail címre:titkarsag@mmk.huTárgy: „Elektromobilitás ökológiai lábnyom – pályázat” „Kérdezze mérnökét!” – a Magyar Mérnöki Kamara szakmai megbízhatósága az ország jövője szempontjából stratégiai érték. ––––––––––––––––––––– Közműegyeztetés és kezelői hozzájárulások kérdései és útvesztői A Magyar Mérnöki Kamara pályázatot hirdet tematikus tanulmány elkészítésére, amely a közműegyeztetési gyakorlatban tapasztalható rendszerszintű anomáliák feltárását, ezek jogi, szakmai és társadalmi értékelését, valamint egy egységes, átlátható és jogilag is megalapozott közműegyeztetési rend kialakításáról szóló javaslat megfogalmazását tűzi ki célul. A pályázat célja:– A tagoktól beérkező, vagy saját tapasztalatból nyert dokumentált esetek feldolgozása alapján a jelenlegi közműegyeztetési rendszer problémáinak bemutatása. – Hatásvizsgálat készítése, különös tekintettel a társadalmi érdekek sérelmére, a beruházások indokolatlan akadályozására, költségnövekedésre és jogbizonytalanságra. – Javaslattétel egy egységes, átlátható és jogilag is megalapozott közműegyeztetési rend kialakítására. – A fenti szempontok alapján egy jogszabálytervezet vagy annak megalapozó anyagának összeállítása. A pályázat tartalma:A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó elképzelésének részletes bemutatását a téma feldolgozását illetően projektterv formájában.Terjedelem:– A benyújtandó pályázat (projektterv) terjedelme legfeljebb 6 oldal lehet. – A pályázat lehet szerzői együttműködés eredménye is, de egy pályázó (vagy közösség) csak egy anyagot nyújthat be. Részvétel feltétele:– Természetes személy vagy szerzői közösség.– Előnyt jelent: téma kapcsán elsajátított gyakorlat. Szerződéses feltételek:– Az MMK a nyertes pályázóval szerződést köt a munka kidolgozására, jogszabályi javaslat előkészítésére.– A szerződéses díjazás összege: legfeljebb bruttó 1.500.000 Ft. – A pályázó vállalja, hogy a kész pályamű bemutatása sajtó nyilvánosság lőtt történik.– Az elkészült pályamű kizárólagos felhasználási joga a Magyar Mérnöki Kamarát illeti meg. Határidők: Pályázatok benyújtási határideje: legkésőbb 2025. szeptember 15.Eredményhirdetés és szerződéskötés: 2025. szeptember 30. Beküldés:Kérjük a pályázatokat pdf. formátumban az alábbi e-mail címre küldeni: titkarsag@mmk.huTárgy: „Közműegyeztetés – pályázat” „Kérdezze mérnökét!” – a Magyar Mérnöki Kamara szakmai megbízhatósága az ország jövője szempontjából stratégiai érték. Felhívás a közműegyeztetések során tapasztalt problémák összegyűjtésére „A közterület nem magánbirtok. Aki ott jogosan van jelen, annak kötelessége együttműködni – nem uralkodni.” Tisztelt Kolléganők, Kollégák!A Magyar Mérnöki Kamara tapasztalatai és a tagságtól érkező visszajelzések alapján egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy a közterületeken zajló beruházások tervezése során – különösen az engedélyeztetési és közműegyeztetési eljárásokban – a közműszolgáltatók, -kezelők olyan túlzó, egymásnak ellentmondó vagy életszerűtlen elvárásokat támasztanak, amelyek a szakszerű tervezést ellehetetlenítik, a beruházásokat késleltetik, és aránytalan költségeket róhatnak a beruházókra, tervezőkre. Mindez azért is elfogadhatatlan, mert ezen közművek túlnyomó többsége közterületen helyezkedik el – olyan területen, amely nem magántulajdon, hanem közcélokat szolgál. Ebből fakadóan a közműkezelőktől minimum elvárható lenne az együttműködési kötelezettség teljesítése, nem pedig az, hogy hatóságként viselkedve, önkényesen és következmény nélkül hátráltassák a fejlesztéseket. A mérnöki kamara célja, hogy fellépjen ezzel a gyakorlattal szemben, és az illetékes állami szervek felé kezdeményezze egy országosan egységes, átlátható, szakmailag megalapozott közműegyeztetési sztenderd kidolgozását. Ehhez azonban az Önök tapasztalatára, eseteire is szükségünk van. Kérjük az érintett tervező kollégákat, hogy osszák meg velünk azokat a konkrét eseteket, amikor– túlzó vagy életszerűtlen közműfeltételekkel kellett szembenézniük;– egymásnak ellentmondó követelményeket támasztottak különböző közműszolgáltatók,– az egyeztetés érdemi előrehaladását akadályozta a kezelői együttműködés hiánya vagy a szabályozatlanság.A beszámolókban kérjük az alábbiakat szerepeltetni: a projekt rövid leírását és helyszínét, az érintett közműszolgáltatók megnevezését (amennyiben lehetséges), a problémás előírás pontos tartalmát vagy természetét, az okozott következményeket (időbeli csúszás, többletköltség, műszaki abszurditás stb.). A beérkezett példák alapján állítjuk össze szakmai állásfoglalásunkat és javaslatunkat, amelyet az illetékes minisztériumok és hatóságok elé terjesztünk. Az esetek megosztása történhet névvel vagy – indokolt esetben – anonim módon is. Az anonimitás feltétele, hogy az eset valóságtartalmát legalább két kamarai tag tanúsítsa – nevüket természetesen nem hozzuk nyilvánosságra, kizárólag a belső hitelesség biztosítása érdekében kérjük megadásukat.Kérjük, hogy visszajelzéseiket 2025. augusztus 15-ig juttassák el az alábbi e-mail címre: titkarsag@mmk.huKöszönjük közreműködésüket! Tegyünk együtt a mérnöki munka méltóságáért és a jogbiztonságért! A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége nevében: Wagner Ernő elnök Scharle Péter Kultúrmérnöki Díj A Magyar Mérnöki Kamara, a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara, a MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság és a Széchenyi István Egyetem (Győr) díjat alapítottak dr. Scharle Péter tiszteletére. A díj az alapítók szándéka szerint évente kerül átadásra.Dr. Scharle Péter (1940-2022) okl. mérnök, okl. mérnök-matematikus szakmérnök, egyetemi tanár a XX.-XXI. századi magyar műszaki értelmiség meghatározó, széles horizontú, komplex szemléletű képviselője.Az elbírálás szempontjai: 40 év alatti életkor; felsőfokú építőmérnöki diploma; igazolt, aktívan használt nyelvtudás; komplex tudású, szemléletű mérnöki hozzáállás, integrált világszemlélet, elkötelezett személyes jelenlét; szakmai-társadalmi szervezet(ek)ben való aktív szerepvállalás; egyéb aktív társadalmi szerepvállalás (önkéntesség).A díjazott nem lehet politikai párt tisztségviselője, sem politikai párt bármely köztestületbe jelölt vagy támogatott tagja. A díjazott elfogadja, hogy díjazását követően a szakmai nyilvánosság előtt szakmai-társadalmi tevékenységén keresztül „vállalja magát, láthatóvá válik”.A pályázatra a kiíró szervezetek honlapján megtalálható „Javaslati lap” kitöltésével és annak e-mailen, határidőre történő benyújtásával lehet jelentkezni.Benyújtási határidő: 2025. augusztus 29. Benyújtási cím: office@maut.huA pályázat bírálata:Az alapítók képviselőiből összeállított kuratórium az adott évben beérkezett javaslatok alapján titkos szavazással dönt az adott év díjazottjáról.A díj átadására ünnepélyes keretek között, 2025 szeptemberében kerül sor.Gépészeti Tagozat: jelöltállítási felhívás A tagozat elnökségének, vezetőségének mandátuma hamarosan lejár, ennek okán meg kell választanunk a következő négy évre a tagozati elnököt, az elnökség tagjait (5 fő) és a Szakértői Minősítő Testület tagjait (9 fő).A jelölőbizottság ezáltal várja azon ambiciózus, szakmailag elhivatott kollégák jelöltetését, akik felelősséggel és elhivatottsággal el tudják látni a Gépészeti Tagozat egyes tisztségviselői feladatait, szerepköreit. Kérjük, hogy éljen a jelölés jogával és javaslatait a megjelölt tisztségekre a mellékelt felhívásnak megfelelően küldje meg az alább megadott elérhetőségek egyikére. Felhívjuk figyelmét, hogy a jelenlegi tisztségviselőket is jelölni szükséges ahhoz, hogy a jelölő listára felkerülhessenek.A jelenlegi tisztségviselők:a tagozat elnöke: Gonda Zoltán; alelnöke: dr. Oldal István; a tagozat elnökségének tagjai: dr. Bánó Imre, dr. Borbás Lajos, dr. Dévényi László, Fekete Kornélia; a Szakértői Minősítő Testület elnöke: dr. Borbás Lajos, munkáját a Szakértői Minősítő Testület segíti.A javaslatokat kérjük tagozatunk jelölőbizottsága részére az alább felsorolt elektronikus levelezési címek valamelyikére szeptember 8-ig eljuttatni szíveskedjenek. A jelölőlap nyomtatvány a tagozat honlapjáról letölthető.A beérkezett javaslatok alapján a jelölteket a Jelölőbizottság felkéri a jelölést elfogadó nyilatkozat és rövid szakmai önéletrajz megküldésére. A jelölést elfogadók listáját és önéletrajzát a tagozat honlapján megjelentetjük a jelölő tag értesítése mellett.A Gépészeti Tagozat Jelölőbizottsága:Pusztai Tamás – e-mailMadarász István – e-mailNikovics Géza – e-mail Minősített ajánlattevők A közbeszerzési irányelvek szerint a tagállamok hivatalos jegyzékeket készíthetnek vagy tarthatnak fenn a közbeszerzésekben elismert szerződő felekről, szállítókról és szolgáltatókról. A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 187. § (2) bekezdés aa) pontja alapján vezeti a minősített ajánlattevők jegyzékét, tanúsítva, hogy a jegyzéken szereplő gazdasági szereplők igazoltan nem állnak kizáró ok hatálya alatt, és megfelelnek az előírt pénzügyi-gazdasági továbbá műszakiszakmai alkalmassági feltételeknek. A jogintézmény 2025. május 20-tól különböző szintű minősítési kategóriák szerint, átdolgozott feltételek mellett, megújult rendszerben működik, számos előnyt nyújtva a közbeszerzésekben érintett gazdasági szereplők számára. A minősített ajánlattevői névjegyzékbe bejegyzett gazdasági szereplők számára jelentős mértékben csökkennek a közbeszerzési eljárásokban való részvétellel járó bürokratikus- és adminisztrációs terhek azáltal, hogy a névjegyzékben meghatározott feltételek mellett mentesülnek a közbeszerzési eljárásokon történő elinduláshoz kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése és igazolások többszöri beszerzése alól. Előzőkre figyelemmel csökken annak lehetősége is, hogy adminisztratív hiba okán a gazdasági szereplő hiánypótlásra legyen kötelezett, vagy ajánlata érvénytelen legyen. Emellett a jegyzéken való szereplés nem csak egy adott eljárásra, hanem egy évre szól, így ezen előnyök a bejegyzés teljes időbeli hatálya alatt érvényesülnek, azaz valamennyi olyan eljárásban, amelyben az ajánlattevő részt kíván venni az adott egy éves időszak alatt. A minősítést megszerző gazdasági szereplők számára a Hatóság egy speciális logó használatát is biztosítja, mellyel a jogosult közvetlenül és egyértelműen jelezheti azt, hogy a Hatóság által meghatározott minősítési szempontoknak megfelelő ajánlattevőként kíván a közbeszerzési eljárásban részt venni. A jegyzéken szereplés ténye emellett az ajánlatkérők számára is pozitív értékkel bír, hiszen az a Hatóság által vezetett közhiteles nyilvántartás.Minősített ajánlattevőként a gazdasági szereplők egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban, rugalmasabban és eredményesebben tudjanak részt venni a hazai közbeszerzési eljárásokban. https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazisok/minositett-ajanlattevok/. Tájékoztatás a TÉKA-rendelethez kapcsolódó egyeztetésről és módosító javaslatokról Tisztelt Kollégák!Az MMK megbízásából Blazsovszky László, a Gázipari Műszaki Szakbizottság elnöke, az MMK Gáz- és Olajipari Tagozatának alelnöke július 4-én személyes egyeztetést folytatott Lánszki Regő építészeti államtitkárral, országos főépítésszel és Gombos Márk helyettes államtitkárral, a településrendezési és építéshatósági ügyekért felelős területi vezetővel. Az egyeztetés témája a 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet – a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról (TÉKA) – több pontját érintő szakmai észrevételek és módosító javaslatok voltak. A megbeszélést követően a tárgyalt kérdések részletes feldolgozása is megtörtént. A javaslatcsomag főbb pontjai:A 71. § címe és tartalma módosításra szorul a hazai és uniós gázkészülék-típusok eltérő műszaki sajátosságainak pontos megkülönböztetése érdekében.A 92. § több bekezdésének törlése vagy pontosítása szükséges, mert azok jelen formájukban ellentmondanak más hatályos, műszaki-biztonsági szabályzatoknak, illetve nem illeszkednek az EU-s szabályozási környezethez [pl. 2016/426 európai parlamenti és tanácsi rendelet – Gázkészülékek rendelet, 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet – Építési termék rendelet].A 109. § kapcsán a homlokzati égéstermék-kivezetés tilalmát és korlátozó paramétereit indokolt újra gondolni, figyelembe véve pl. a hazai lakásállományban megtalálható mintegy 2 millió C13 típusú konvektor elhelyezésének műszaki és gazdasági realitásait is.Az érintett rendelkezések több ponton ellentmondásban vannak az építésügyi, gázipari és környezetvédelmi tárgyú jogszabályok rendelkezéseivel, ezek szakmai egyeztetése és koherens összehangolása szükséges. A tárgyaló felek részéről nyitottság és szakmai érdeklődés mutatkozott az észrevételek iránt. Az MMK részéről az együttműködés és szakmai támogatás a továbbiakban is rendelkezésre áll a szabályozási környezet ésszerűsítése és a gyakorlatban is alkalmazható, biztonságos megoldások kialakítása érdekében. MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA1118 Budapest, Budaörsi út 125/A | mernokvagyok.hu | Telefon: +361 455 7080 |
From: Magyar Mérnöki Kamara [mailto:hirlevel@mernokvagyok.hu]
Sent: Friday, July 25, 2025 1:09 PM
Subject: MMK információk tagjaink számára – 2025|07|24
Elektromobilitás valós ökológiai lábnyoma és ösztönzési rendszere Magyarországon A közelmúltban megkérdeztük a tagjainkat köztestületünk működésével kapcsolatban, amely során határozott visszajelzéseket kaptunk arra vonatkozóan, hogy a mérnökök társadalmi elismertségét növelni szükséges. Mindezek elősegítése érdekében a Magyar Mérnöki Kamara pályázatot hirdet egy szakmailag megalapozott tanulmány elkészítésére, amely az elektromos gépjárművek hazai használatának valós ökológiai lábnyomát hivatott bemutatni, európai és V4-es összehasonlítással, valamint javaslatokat fogalmaz meg az állami ösztönzőrendszer újragondolására. A pályázat célja:– A hazai elektromobilitás teljes ökológiai mérlegének kiszámítása, figyelembe véve a járműgyártás, az akkumulátorok előállítása és újrahasznosítása, az elektromos energia termelése és a járműhasználat során keletkező hatásokat. – Az adatok összevetése az Európai Unió és különösen a V4-es országok hasonló mutatóival.– Ajánlások kidolgozása arra vonatkozóan, hogy a Magyar Állam milyen preferenciákat biztosítson az elektromos hajtású gépjárművek tulajdonosainak. – Külön figyelem fordítandó azon járműtulajdonosokra, akik saját maguk termelik meg a közlekedésükhöz szükséges energiát. – A pályázatnak javaslatot kell tennie egy hitelesítési-tanúsítási rendszerre, amelynek lebonyolításában a Magyar Mérnöki Kamara szakemberei (pl. energetikai tanúsítók) is szerepet vállalhatnak. A beadandó pályázat tartalma:Maximum 6 oldal terjedelmű projektterv, amely tartalmazza:– a tanulmány módszertanát,– a vizsgált paramétereket,– az összehasonlító elemzés elvi alapjait, – az állami ösztönzők javasolt rendszerét, – a saját energiatermelés tanúsítási modelljét és a kamara lehetséges szerepét.A dokumentumnak gazdasági szempontokat is tartalmaznia kell (pl. költség-haszon elemzés, megtérülési számítások, állami költségvetési hatások, támogatási prioritások). Határidők:Benyújtás határideje: 2025. szeptember 15.Eredményhirdetés: 2025. szeptember 30.A nyertes pályázóval a Magyar Mérnöki Kamara vállalkozási szerződést köt, legfeljebb bruttó 1.500.000 Ft összegben. Háttér:A pályázat kiírásáról az MMK Elnöksége döntött. A kezdeményezés közvetlen előzménye, hogy az állami szervekkel ezzel kapcsolatban már korábban egyeztetést tartottunk arról, hogy esetlegesen megvizsgáljuk: – az elektromos közlekedés tényleges környezeti hatásait, – a zöld rendszám használatának jogosultsági körét, – és a preferenciális szabályozás megalapozottságát. Pályázatok benyújtása:A projekttervet PDF formátumban kérjük benyújtani az alábbi e-mail címre:titkarsag@mmk.huTárgy: „Elektromobilitás ökológiai lábnyom – pályázat” „Kérdezze mérnökét!” – a Magyar Mérnöki Kamara szakmai megbízhatósága az ország jövője szempontjából stratégiai érték. ––––––––––––––––––––– Közműegyeztetés és kezelői hozzájárulások kérdései és útvesztői A Magyar Mérnöki Kamara pályázatot hirdet tematikus tanulmány elkészítésére, amely a közműegyeztetési gyakorlatban tapasztalható rendszerszintű anomáliák feltárását, ezek jogi, szakmai és társadalmi értékelését, valamint egy egységes, átlátható és jogilag is megalapozott közműegyeztetési rend kialakításáról szóló javaslat megfogalmazását tűzi ki célul. A pályázat célja:– A tagoktól beérkező, vagy saját tapasztalatból nyert dokumentált esetek feldolgozása alapján a jelenlegi közműegyeztetési rendszer problémáinak bemutatása. – Hatásvizsgálat készítése, különös tekintettel a társadalmi érdekek sérelmére, a beruházások indokolatlan akadályozására, költségnövekedésre és jogbizonytalanságra. – Javaslattétel egy egységes, átlátható és jogilag is megalapozott közműegyeztetési rend kialakítására. – A fenti szempontok alapján egy jogszabálytervezet vagy annak megalapozó anyagának összeállítása. A pályázat tartalma:A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó elképzelésének részletes bemutatását a téma feldolgozását illetően projektterv formájában.Terjedelem:– A benyújtandó pályázat (projektterv) terjedelme legfeljebb 6 oldal lehet. – A pályázat lehet szerzői együttműködés eredménye is, de egy pályázó (vagy közösség) csak egy anyagot nyújthat be. Részvétel feltétele:– Természetes személy vagy szerzői közösség.– Előnyt jelent: téma kapcsán elsajátított gyakorlat. Szerződéses feltételek:– Az MMK a nyertes pályázóval szerződést köt a munka kidolgozására, jogszabályi javaslat előkészítésére.– A szerződéses díjazás összege: legfeljebb bruttó 1.500.000 Ft. – A pályázó vállalja, hogy a kész pályamű bemutatása sajtó nyilvánosság lőtt történik.– Az elkészült pályamű kizárólagos felhasználási joga a Magyar Mérnöki Kamarát illeti meg. Határidők: Pályázatok benyújtási határideje: legkésőbb 2025. szeptember 15.Eredményhirdetés és szerződéskötés: 2025. szeptember 30. Beküldés:Kérjük a pályázatokat pdf. formátumban az alábbi e-mail címre küldeni: titkarsag@mmk.huTárgy: „Közműegyeztetés – pályázat” „Kérdezze mérnökét!” – a Magyar Mérnöki Kamara szakmai megbízhatósága az ország jövője szempontjából stratégiai érték. Felhívás a közműegyeztetések során tapasztalt problémák összegyűjtésére „A közterület nem magánbirtok. Aki ott jogosan van jelen, annak kötelessége együttműködni – nem uralkodni.” Tisztelt Kolléganők, Kollégák!A Magyar Mérnöki Kamara tapasztalatai és a tagságtól érkező visszajelzések alapján egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy a közterületeken zajló beruházások tervezése során – különösen az engedélyeztetési és közműegyeztetési eljárásokban – a közműszolgáltatók, -kezelők olyan túlzó, egymásnak ellentmondó vagy életszerűtlen elvárásokat támasztanak, amelyek a szakszerű tervezést ellehetetlenítik, a beruházásokat késleltetik, és aránytalan költségeket róhatnak a beruházókra, tervezőkre. Mindez azért is elfogadhatatlan, mert ezen közművek túlnyomó többsége közterületen helyezkedik el – olyan területen, amely nem magántulajdon, hanem közcélokat szolgál. Ebből fakadóan a közműkezelőktől minimum elvárható lenne az együttműködési kötelezettség teljesítése, nem pedig az, hogy hatóságként viselkedve, önkényesen és következmény nélkül hátráltassák a fejlesztéseket. A mérnöki kamara célja, hogy fellépjen ezzel a gyakorlattal szemben, és az illetékes állami szervek felé kezdeményezze egy országosan egységes, átlátható, szakmailag megalapozott közműegyeztetési sztenderd kidolgozását. Ehhez azonban az Önök tapasztalatára, eseteire is szükségünk van. Kérjük az érintett tervező kollégákat, hogy osszák meg velünk azokat a konkrét eseteket, amikor– túlzó vagy életszerűtlen közműfeltételekkel kellett szembenézniük;– egymásnak ellentmondó követelményeket támasztottak különböző közműszolgáltatók,– az egyeztetés érdemi előrehaladását akadályozta a kezelői együttműködés hiánya vagy a szabályozatlanság.A beszámolókban kérjük az alábbiakat szerepeltetni: a projekt rövid leírását és helyszínét, az érintett közműszolgáltatók megnevezését (amennyiben lehetséges), a problémás előírás pontos tartalmát vagy természetét, az okozott következményeket (időbeli csúszás, többletköltség, műszaki abszurditás stb.). A beérkezett példák alapján állítjuk össze szakmai állásfoglalásunkat és javaslatunkat, amelyet az illetékes minisztériumok és hatóságok elé terjesztünk. Az esetek megosztása történhet névvel vagy – indokolt esetben – anonim módon is. Az anonimitás feltétele, hogy az eset valóságtartalmát legalább két kamarai tag tanúsítsa – nevüket természetesen nem hozzuk nyilvánosságra, kizárólag a belső hitelesség biztosítása érdekében kérjük megadásukat.Kérjük, hogy visszajelzéseiket 2025. augusztus 15-ig juttassák el az alábbi e-mail címre: titkarsag@mmk.huKöszönjük közreműködésüket! Tegyünk együtt a mérnöki munka méltóságáért és a jogbiztonságért! A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége nevében: Wagner Ernő elnök Scharle Péter Kultúrmérnöki Díj A Magyar Mérnöki Kamara, a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara, a MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság és a Széchenyi István Egyetem (Győr) díjat alapítottak dr. Scharle Péter tiszteletére. A díj az alapítók szándéka szerint évente kerül átadásra.Dr. Scharle Péter (1940-2022) okl. mérnök, okl. mérnök-matematikus szakmérnök, egyetemi tanár a XX.-XXI. századi magyar műszaki értelmiség meghatározó, széles horizontú, komplex szemléletű képviselője.Az elbírálás szempontjai: 40 év alatti életkor; felsőfokú építőmérnöki diploma; igazolt, aktívan használt nyelvtudás; komplex tudású, szemléletű mérnöki hozzáállás, integrált világszemlélet, elkötelezett személyes jelenlét; szakmai-társadalmi szervezet(ek)ben való aktív szerepvállalás; egyéb aktív társadalmi szerepvállalás (önkéntesség).A díjazott nem lehet politikai párt tisztségviselője, sem politikai párt bármely köztestületbe jelölt vagy támogatott tagja. A díjazott elfogadja, hogy díjazását követően a szakmai nyilvánosság előtt szakmai-társadalmi tevékenységén keresztül „vállalja magát, láthatóvá válik”.A pályázatra a kiíró szervezetek honlapján megtalálható „Javaslati lap” kitöltésével és annak e-mailen, határidőre történő benyújtásával lehet jelentkezni.Benyújtási határidő: 2025. augusztus 29. Benyújtási cím: office@maut.huA pályázat bírálata:Az alapítók képviselőiből összeállított kuratórium az adott évben beérkezett javaslatok alapján titkos szavazással dönt az adott év díjazottjáról.A díj átadására ünnepélyes keretek között, 2025 szeptemberében kerül sor.Gépészeti Tagozat: jelöltállítási felhívás A tagozat elnökségének, vezetőségének mandátuma hamarosan lejár, ennek okán meg kell választanunk a következő négy évre a tagozati elnököt, az elnökség tagjait (5 fő) és a Szakértői Minősítő Testület tagjait (9 fő).A jelölőbizottság ezáltal várja azon ambiciózus, szakmailag elhivatott kollégák jelöltetését, akik felelősséggel és elhivatottsággal el tudják látni a Gépészeti Tagozat egyes tisztségviselői feladatait, szerepköreit. Kérjük, hogy éljen a jelölés jogával és javaslatait a megjelölt tisztségekre a mellékelt felhívásnak megfelelően küldje meg az alább megadott elérhetőségek egyikére. Felhívjuk figyelmét, hogy a jelenlegi tisztségviselőket is jelölni szükséges ahhoz, hogy a jelölő listára felkerülhessenek.A jelenlegi tisztségviselők:a tagozat elnöke: Gonda Zoltán; alelnöke: dr. Oldal István; a tagozat elnökségének tagjai: dr. Bánó Imre, dr. Borbás Lajos, dr. Dévényi László, Fekete Kornélia; a Szakértői Minősítő Testület elnöke: dr. Borbás Lajos, munkáját a Szakértői Minősítő Testület segíti.A javaslatokat kérjük tagozatunk jelölőbizottsága részére az alább felsorolt elektronikus levelezési címek valamelyikére szeptember 8-ig eljuttatni szíveskedjenek. A jelölőlap nyomtatvány a tagozat honlapjáról letölthető.A beérkezett javaslatok alapján a jelölteket a Jelölőbizottság felkéri a jelölést elfogadó nyilatkozat és rövid szakmai önéletrajz megküldésére. A jelölést elfogadók listáját és önéletrajzát a tagozat honlapján megjelentetjük a jelölő tag értesítése mellett.A Gépészeti Tagozat Jelölőbizottsága:Pusztai Tamás – e-mailMadarász István – e-mailNikovics Géza – e-mail Minősített ajánlattevők A közbeszerzési irányelvek szerint a tagállamok hivatalos jegyzékeket készíthetnek vagy tarthatnak fenn a közbeszerzésekben elismert szerződő felekről, szállítókról és szolgáltatókról. A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 187. § (2) bekezdés aa) pontja alapján vezeti a minősített ajánlattevők jegyzékét, tanúsítva, hogy a jegyzéken szereplő gazdasági szereplők igazoltan nem állnak kizáró ok hatálya alatt, és megfelelnek az előírt pénzügyi-gazdasági továbbá műszakiszakmai alkalmassági feltételeknek. A jogintézmény 2025. május 20-tól különböző szintű minősítési kategóriák szerint, átdolgozott feltételek mellett, megújult rendszerben működik, számos előnyt nyújtva a közbeszerzésekben érintett gazdasági szereplők számára. A minősített ajánlattevői névjegyzékbe bejegyzett gazdasági szereplők számára jelentős mértékben csökkennek a közbeszerzési eljárásokban való részvétellel járó bürokratikus- és adminisztrációs terhek azáltal, hogy a névjegyzékben meghatározott feltételek mellett mentesülnek a közbeszerzési eljárásokon történő elinduláshoz kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése és igazolások többszöri beszerzése alól. Előzőkre figyelemmel csökken annak lehetősége is, hogy adminisztratív hiba okán a gazdasági szereplő hiánypótlásra legyen kötelezett, vagy ajánlata érvénytelen legyen. Emellett a jegyzéken való szereplés nem csak egy adott eljárásra, hanem egy évre szól, így ezen előnyök a bejegyzés teljes időbeli hatálya alatt érvényesülnek, azaz valamennyi olyan eljárásban, amelyben az ajánlattevő részt kíván venni az adott egy éves időszak alatt. A minősítést megszerző gazdasági szereplők számára a Hatóság egy speciális logó használatát is biztosítja, mellyel a jogosult közvetlenül és egyértelműen jelezheti azt, hogy a Hatóság által meghatározott minősítési szempontoknak megfelelő ajánlattevőként kíván a közbeszerzési eljárásban részt venni. A jegyzéken szereplés ténye emellett az ajánlatkérők számára is pozitív értékkel bír, hiszen az a Hatóság által vezetett közhiteles nyilvántartás.Minősített ajánlattevőként a gazdasági szereplők egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban, rugalmasabban és eredményesebben tudjanak részt venni a hazai közbeszerzési eljárásokban. https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazisok/minositett-ajanlattevok/. Tájékoztatás a TÉKA-rendelethez kapcsolódó egyeztetésről és módosító javaslatokról Tisztelt Kollégák!Az MMK megbízásából Blazsovszky László, a Gázipari Műszaki Szakbizottság elnöke, az MMK Gáz- és Olajipari Tagozatának alelnöke július 4-én személyes egyeztetést folytatott Lánszki Regő építészeti államtitkárral, országos főépítésszel és Gombos Márk helyettes államtitkárral, a településrendezési és építéshatósági ügyekért felelős területi vezetővel. Az egyeztetés témája a 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet – a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról (TÉKA) – több pontját érintő szakmai észrevételek és módosító javaslatok voltak. A megbeszélést követően a tárgyalt kérdések részletes feldolgozása is megtörtént. A javaslatcsomag főbb pontjai:A 71. § címe és tartalma módosításra szorul a hazai és uniós gázkészülék-típusok eltérő műszaki sajátosságainak pontos megkülönböztetése érdekében.A 92. § több bekezdésének törlése vagy pontosítása szükséges, mert azok jelen formájukban ellentmondanak más hatályos, műszaki-biztonsági szabályzatoknak, illetve nem illeszkednek az EU-s szabályozási környezethez [pl. 2016/426 európai parlamenti és tanácsi rendelet – Gázkészülékek rendelet, 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet – Építési termék rendelet].A 109. § kapcsán a homlokzati égéstermék-kivezetés tilalmát és korlátozó paramétereit indokolt újra gondolni, figyelembe véve pl. a hazai lakásállományban megtalálható mintegy 2 millió C13 típusú konvektor elhelyezésének műszaki és gazdasági realitásait is.Az érintett rendelkezések több ponton ellentmondásban vannak az építésügyi, gázipari és környezetvédelmi tárgyú jogszabályok rendelkezéseivel, ezek szakmai egyeztetése és koherens összehangolása szükséges. A tárgyaló felek részéről nyitottság és szakmai érdeklődés mutatkozott az észrevételek iránt. Az MMK részéről az együttműködés és szakmai támogatás a továbbiakban is rendelkezésre áll a szabályozási környezet ésszerűsítése és a gyakorlatban is alkalmazható, biztonságos megoldások kialakítása érdekében. MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA1118 Budapest, Budaörsi út 125/A | mernokvagyok.hu | Telefon: +361 455 7080 |
