Tisztelt Korróziósok, Szakmérnökök és Szaküzem mérnökök!

A GTE vezetésétől ismét lehetőséget kaptunk, hogy baráti találkozót szervezzünk.

Várjuk tehát a korróziós szakma iránt „elhívatottakat”, legyen az galvános-, festékes-, átmeneti-, katódos korrózióvédelmet, stb. művelő- vagy gyakorló illetve nyugdíjas kolléga! De sok szeretettel várjuk az alumínium felületkezelés, tűzihorganyzás, zománcozás, korróziós kutatatás és oktatás területén dolgozókat/nyugdíjasokat is!

A korróziós baráti találkozó tervezett időpontja:

2025. október 2. csütörtök, 14-16 óra.

Helyszín: Gépipari Tudományos Egyesület székháza

Cím: 1147 Budapest Czobor utca 68.

Megközelíthető: Az 5 autóbusz, vagy a 62, illetve a 69 villamosok Rákospatak utcai megállójából.

Leszállás után át kell menni a Rákospatak feletti hídon, majd jobbra fordulva innen kb. 5 percnyi gyaloglásra, a második utca balra a Czobor utca. A sarkon lévő kétszintes épület, a GTE székháza. Aki kocsival érkezik, a környező, tehát a Rákospatak- és a Czobor utcában ingyenesen tud parkolni.

Ez alkalommal azt tervezzük, hogy ne csak beszélgessünk a „régi szép időkről” hanem akinek még megvannak a régebbi korróziós rendezvényekről fényképekazokat hozza magával és akkor igyekszünk kézről-kézre adva (esetleg kivetítve) közösen „nosztalgiázni”!

A Hencsei Tanár Úr „szakmérnöki naplóját” természetesen ismét viszem!

Most is gondoskodni fogunk – a jelentkezők létszámának függvényében -, sós- és édes süteményről, üdítőről, kávéról, ásványvízről. Ehhez jelképesen 500,- Ft/fő hozzájárulást, a helyszínen kérünk a résztvevőktől.

Tehát ne hozzatok semmit sem, csak „magatokat”, de szívesen látunk családtagokat is hogy Ők is megtapasztalják azt a légkört, ami egy-egy ilyen találkozó alkalmával „körülleng bennünket, emlékezve a régi időkre”! Az eddigi találkozók alkalmával mindig az I. emeleti kisteremben voltunk és itt leszünk majd ismét. Várunk mindenkit, kérjük, szóljatok másoknak is, küldjétek tovább ezt a meghívót.

A részvételi szándékról a visszajelzést szeptember 29-ig kérem megküldeni.

Az ismételt találkozás örömteli reményében bízva jó egészséget kívánok!

Baráti üdvözlettel: Nemes Kati

nemes.kati@t-online.hu

06/70 62 62 662